A könyvtár, amely már nem könyvtár

A közkönyvtárak halálát az elmúlt húsz évben többször bejelentették. Az érv logikusnak tűnt: ha minden könyv és minden információ elérhető otthonról, akkor mi értelme van egy épületnek, amelyben polcok állnak?

Az elmúlt évek azt mutatják, hogy a kérdés rosszul volt feltéve. A könyvtárak nem azért maradtak fenn, mert a könyv iránti igény nem csökkent — hanem mert időközben másra kezdték használni őket.

Mire használják valójában

Ha valaki végigsétál egy nagyobb városi könyvtár olvasótermén egy hétköznap délelőtt, a kép nem az, amire számítana. Diákok tanulnak, mert otthon nincs hova; szabadúszók dolgoznak, mert a kávézó zajos és drága; idősebbek olvassák a napilapokat; szülők ülnek a gyerekrészlegben; valaki hivatalos ügyintézéshez kér segítséget, mert nincs otthon nyomtatója.

A könyvtár lett az utolsó közösségi tér, ahova be lehet menni anélkül, hogy vásárolni kellene.

Ez a mondat egyszerre erőssége és sérülékenysége az intézménynek. Erőssége, mert olyan igényt szolgál ki, amelyet a piac nem tud: a fizetés nélküli tartózkodás lehetőségét. Sérülékenysége, mert ez a szerep nem szerepel a fenntartói dokumentumokban, tehát a finanszírozásban sem.

A mérés problémája

Egy könyvtár teljesítményét hagyományosan a kölcsönzések számával mérik. Ez a mutató viszont pontosan azt nem méri, ami az elmúlt években a leginkább nőtt: a helyben töltött időt, a rendezvényeket, a digitális ügyintézésben nyújtott segítséget, a tanulóhelyet.

A következmény kiszámítható. Ha a kölcsönzésszám csökken, miközben a látogatószám nő, akkor a jelentés hanyatlást mutat egy virágzó intézményről. Ez nem statisztikai finomság, hanem költségvetési kérdés.

Ami jól működik

A legjobban működő magyar és külföldi példákban visszatér néhány közös elem, és feltűnő, hogy egyik sem a gyűjteményről szól:

• Hosszabb nyitvatartás. Aki dolgozik, az délután ötkor nem ér oda. A késő esti és hétvégi nyitvatartás önmagában megváltoztatja a látogatói összetételt.
• Használható munkaasztal és áram. Konnektor, wifi, néhány zárható szekrény. Nevetségesen olcsó, és ez hozza vissza a húsz–negyvenéveseket.
• Zaj szerinti zónák. Egyetlen néma terem helyett külön beszélhető és csendes rész. A könyvtári csend kultusza sok helyen elriasztotta azokat, akik közösen tanulnának.
• Eszközkölcsönzés. Több helyen már nemcsak könyvet adnak kölcsön, hanem szerszámot, mérőműszert, hangszert. Ez a legkevesebb figyelmet kapó, de a leggyorsabban terjedő irány.

Amit a könyvekkel érdemes csinálni

Mindez nem jelenti azt, hogy a gyűjtemény mellékessé vált. Inkább azt, hogy másképp éri meg dolgozni vele. Egy jól válogatott, aktuális, kis állomány, amelyet gyakran frissítenek, többet ér, mint egy nagy, de elavult raktár — a látogató nem azért nem kölcsönöz, mert nem szeret olvasni, hanem mert nem talál olyat, amit el akarna vinni.

A vidéki kisvárosi könyvtárakban ez a legfontosabb lehetőség. Ott az épület adott, a személyzet adott, az igény is megvan; ami hiányzik, az általában a néhány százezer forintos éves állománygyarapítás és a hosszabb nyitvatartás fedezete.

Ami nem működik

Érdemes az elrontott irányokról is beszélni, mert azokból is van bőven. A leggyakoribb hiba a látványos technológiai beruházás: érintőképernyős katalógus, robot, virtuális túra. Ezek jellemzően pár hónapig érdekesek, aztán elromlanak, és senki nem javítja meg őket.

A második a túlszabályozás. Az a könyvtár, ahol tilos enni, inni, beszélni, telefonálni és laptopot használni, formailag rendezett, gyakorlatilag üres. A használati szabályokat ahhoz kell igazítani, ahogyan az emberek valóban dolgoznak és tanulnak.

A harmadik a nyitvatartás megkurtítása mint spórolás. Ez a legrosszabb irány: a bezárt órák nem csökkentik érdemben a költséget, viszont megtörik a szokást — és a szokás az, amiért valaki egyáltalán elindul otthonról.

Miért érdemes odafigyelni

A könyvtár azon kevés közintézmények egyike, amely mindenkié, ingyenes, és nem kér cserébe semmit. Egy városban, ahol egyre kevesebb a fizetés nélkül használható tér, ez nem nosztalgia kérdése, hanem infrastruktúra — nagyjából olyan, mint a köztéri ivókút vagy a pad. Csak éppen fűtve van, és van benne mosdó.